Társadalmi viták, eszmecserék indításával szeretné a TervezzükMiskolc oldal (és a mögötte álló Dialóg Egyesület, illetve miskolci önkormányzat) elősegíteni, hogy a városlakók minél több témát közösen megbeszélhessenek. Olyan témákat, amelyek a település fejlesztésére irányuló állampolgári ötleteken alapulnak. Kisebb-nagyobb javaslatok, amelyek közösségi támogatást szerezhetnek maguknak és szerencsés esetben öntevékeny módon, avagy önkormányzati támogatással, illetve beruházással meg is valósulhatnak később. Előbb azonban meg alaposan meg kell beszélni minden felvetést! Erre szolgál az alábbi felület, amelyen bárki a regisztrált felhasználók közül tehet javaslatot, és a többiek hozzászólhatnak, bírálhatják, fejleszthetik, elvethetik avagy melléállhatnak.
Mindez a törekvés Miskolc MJV Önkormányzatának nemrég életbe lépett Részvételi Programjába illeszkedik. A részvételiség szellemét már a közelmúltban több esemény is életre hívta, ezeknek a videós összefoglalói tekinthetők meg az alábbiakban:
Lezárt viták
Jelenleg egyetlen lezárt párbeszéd téma sem elérhető.