Részvételi költségvetés

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2022 után 2023-ban is elkülönít az éves költségvetéséből egy meghatározott összeget – 15 000 000 forintot –, hogy annak felhasználásáról az állampolgárok döntsenek. Ezt a több lépésből álló, összetett folyamatot nevezzük részvételi költségvetésnek.

A 2022-es részvételi költségvetés tapasztalatai alapján néhány változást vezettünk be a programba, amelyek reményeink szerint még hatékonyabbá teszik a lebonyolítást.

Részvételi költségvetés

Ötletelés

Először, 2023. június 1. és szeptember 30. között ötleteket nyújthatnak be az állampolgárok. Az ötletelés fázisában továbbra is 16 éven felüli miskolci lakosoktól várjuk az olyan elképzeléseket, amelyeket megvalósítva szerintük élhetőbb hellyé válik a város.

Eddig három kategóriában, egyenként 5 000 000 forintos keretösszegig lehetett ötleteket benyújtani. 2023-tól kezdődően azonban az ötletek megvalósításának maximális összege 15 000 000 forintra nő, azaz a részvételi költségvetés akár teljes keretét be lehet tervezni akár egyetlen ötletre is, a miskolciak pedig a szavazás során eldönthetik, hogy melyik/melyek valósuljanak meg.

Fontos ugyanakkor, hogy a három kategória továbbra is megmarad. Arra kérünk mindenkit, hogy ezeknek megfelelő témájú ötleteket nyújtson be.

Zöldülő Miskolc – Milyen fejlesztések tehetnék egészségesebbé, fenntarthatóbbá, természetközelibbé Miskolcot?

Támogató Miskolc – Hogyan tudnánk csökkenteni a társadalmi különbségeket? Hogyan nyújthatunk segítséget a hátrányos helyzetben élő csoportok számára?

Közös tereink – Milyen módon alakíthatnánk át a minden miskolci számára elérhető tereket? Ki milyen programokat, új tárgyakat, új funkciókat látna szívesen?

 

A kisebb (közterületi jellegű és hasonló) hibabejelentéseket a Városgazda Nonprofit Kft. erre a célra fenntartott oldalán lehet megtenni: Lakossági bejelentések.

Jogszabályok és egyéb szabályozási ötletek benyújtására szintén más felületet kell keresni.

Az ötletek benyújthatók az alábbi online felületen –, valamint személyesen a Részvételi Pontokban városszerte.

 

ÖTLETEK SZŰRÉSE

Az ötletelés fázisa alatt beérkező elképzelések rögtön a Polgármesteri Hivatal szakosztályaihoz kerülnek, ahol a szakemberek átvizsgálják, megvalósítható-e az adott ötlet. Egyebek mellett olyan kritériumokra kell itt gondolni, mint:

  • egyértelmű jogi akadálya van a megvalósításnak (például az Önkormányzatnak nincsen hatásköre, vagy törvényi korláta van)
  • a beküldött ötlet költsége túllépi a 2023-as részvételi költségvetés kereteit
  • már folyamatban van megegyező vagy nagyon hasonló fejlesztés a városban
  • az ötlet nem illik bele egyetlen meghirdetett kategóriába sem

RÉSZVÉTELI TANÁCS

Az ötletbenyújtással egy időben elindul a jelentkezés a Részvételi Tanácsba. Nagyon fontos feladatot kapnak a regisztráló állampolgárok, hiszen az ötletelési időszakot követően, tehát 2023. szeptember 30. után a Polgármesteri Hivatal szakosztályai befejezik a folyamatában már megkezdett ötletszűrést, majd összeül a Részvételi Tanács, hogy az előszűrésen átesett elképzeléseket priorizálja. A 10 fő ötletbeküldőből és 10 fő érdeklődőből álló Tanács munkáját a Polgármesteri Hivatal munkatársai külsős szakértőként segítik majd.

Feladatuk nem kisebb, mint október 1. és október 31. között a beérkezett, majd a megvalósíthatóság szempontjából szakmailag megszűrt ötleteket még tovább szűkítik, míg összesen 45 marad. Erre azért van szükség, mert nem reális elvárás a szavazásra készülő miskolciaktól, hogy akár 100 ötletet átolvassanak és mérlegeljenek, főleg ha sokat közülük akár össze is lehetne vonni.

SZAVAZÁS

Mindezek után, 2023. november 1-jével kezdődően 45 ötletre lehet majd szavazni. Fontos változás a 2022-es részvételi költségvetéshez képest, hogy idén már nem kategóriánként 15-15-15 ötletből áll össze a lista, hanem a 45 elképzelésen belül nincsen limitálva, melyik témához mennyi ötlet tartozik. Egészen december 31-ig formálhatnak véleményt a miskolciak szavazatukkal a Szavazás aloldalon.

Idén újításként bevezetjük, hogy aktuális státuszuk szerint nyomonkövethetők lesznek az ötletek: „Megvalósíthatósági szűrésen”, „Megvalósítható”, „Részben megvalósítható”, „Nem megvalósítható”, „Szavazás alatt”, „Nyertes ötlet”, „Megvalósítás alatt”, „Megvalósult”.

MEGVALÓSULT PROGRAMOK

A szavazás december 31-i lezárulását követően elindul a megvalósítás fázisa, hiszen Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata 2023-ban is vállalja, hogy a legtöbb szavazatot kapott ötleteket a részvételi költségvetésben foglalt összeg erejéig, tehát 15 000 000 forintos keretösszegig megvalósítja.

Mivel minden ötlet saját költségkerettel rendelkezik, és idén nincsen 5 000 000 forintos értékhatár, ezért lehetséges, hogy a miskolciak szavazata alapján egyetlen 15 000 000 forintba kerülő ötlet valósul meg, míg az sem kizárt, hogy ez az összeg több elképzelés között oszlik majd el. A választ 2023 decemberében megtudjuk!

Mik azok a Részvételi Pontok?

Részvételi Pontok azok a nyitott közösségi helyek Miskolcon, amelyek egyéb tevékenységük mellett vállalták, hogy segítenek hidat képezni a helyi önkormányzat és az itt élő emberek között. Így az érdeklődők feladataik mellett bátran fordulhatnak hozzájuk a miskolci Részvételi Program több elemével kapcsolatban is.

Az alábbi címeken találhatóak a közreműködő Részvételi Pontok:

Cím
3530 Miskolc, Arany János 29-35

E-mail cím
celpontirodamiskolc@gmail.com

Telefon
+36 30 586 6762

Honlap
http://www.ificel-miskolc.hu/

Facebook oldal
https://www.facebook.com/celpontirodamiskolc

Cím
3529 Miskolc, Szentgyörgy út 42-44

E-mail cím
dialog.egyesulet@gmail.com

Honlap
http://dialogegyesulet.hu/

Facebook oldal
https://www.facebook.com/avasikozossegikavezo

Cím
3525 Miskolc Széchenyi u 12. Földszint 3.

E-mail cím
bazmegye.cic@erke.hu

Telefon
+36 46 611 559

Facebook oldal
https://erke.hu

E-mail cím
kilian.eszak.kozosseg@gmail.com

Telefon
+36 30 584 1227

Facebook oldal
https://www.facebook.com/groups/1000968993731257

Cím
Polgármesteri Hivatal, Városház tér 8., aula (földszint 121.)

E-mail cím
reszvetel@miskolc.hu

Telefon
+36 46 512 700, 1332-es mellék