Vízgazdálkodás workshop

Hírek

Az első klímaworkshop a KÉK (Kilián Észak Közösség) térben volt. Bevezette Nagy Dezső biológus, ökológus.

A víz szerepe kulcsfontosságú a klímaváltozás történetben, a víz és a területhasználat az a kéttényező, ami több ezer éves civilizációk sorsát határozza meg. Az ókori társadalmakban általában a vizek és a talaj rossz használata vezetett oda, hogy összeomlottak ezek a társadalmak. Miskolcon a víz a Szinva, ami letelepítette a várost megalapító népeket. De nem csak a Szinva fontos nekünk, hanem az a nagy mészkő kupac is, amiből kiindul, mert ezáltal biztosított a város tisztavíz ellátása. A klímaváltozás és a hozzá kapcsolódó folyamatok azonban veszélyeztetik a város ivóvíz ellátását. – ezekkel a gondolatokkal vezette fel az 1. klímaworkshopot Nagy Dezső biológus, ökológus a Kacsóh kertben, ahol a szakember a vízvédelem, vízmegtartás kapcsán arról is beszélt, milyen kockázatokkal járnak a rendhagyó klímafolyamatok.

Először a szélsőségek gyorsulnak fel és megnő az amplitúdójuk. Ez azt jelenti, hogy a kánikula nagyobb és hosszabb lesz, a csapadék és a zivatarok hirtelen jönnek és nagyobbak lesznek. Illetve a szárazság nő, amitől nehezebb lesz majd levegőt venni a bérházak között. Megnő a növények jelentősége. Szárazság idején a karszt vizek szintje ingadozik és akár teljesen eltűnhet az ivóvíz. Bár Miskolc szerencsére még nem tart itt, a városban olyan ivóvíz rendszer működik, ami a betáplált tisztított víz felét elcsorgatja. Nagyon fontos az egyéni felhasználásra figyelni, a saját vízgazdálkodásunkra a háztartásban. Mennyit pocsékolunk? Hosszú távon azon múlik a város sorsa, hogy az egyéni magatartásforma mit vetít elő!